Életének 77. évében elhunyt Kollárik Mihály, akit a Magyar Birkózók Szövetsége január 25-én búcsúztatott. Az árpádföldi sportember neve fogalom volt a szakmában: huszonöt éves aktív versenyzői pályafutása alatt az MTK, a Honvéd és a Spartacus színeiben többszörös országos bajnoki címet sze...
Ünnepélyes keretek között átadták szombaton a felújított Kolonics György Szabadidőközpontot Csepelen. A korábban ötven éven át itt működő ifjúsági tábor másfél év alatt szépült meg a Kis-Duna parton. „A Kis-Duna part közvagyonként a csepelieké marad, a csodála...
30 évvel ezelőtt ez a csapat verte meg a Fradit pont annyira, mint amennyire most mi őket. „Kegyetlen bosszú a harminc évvel ezelőtti vereségért! A Fradi szétszedte a Slovant!” – hirdeti a Ma7.sk Csaknem 350 millió forint nyereményt hozott a sportfogadóknak a Ferencváros&nbs...
A kora reggeli nagy meleg ellenére június 19-én szép számmal tekertek át kerületünkbe a 10. Csömöri Bringafesztivál keretében megszervezett Kistérségi kerékpáros körtúra bringásai, akiket a Kertváros nevében Szász József alpolgármester fogadott a megbeszélt találk...
Tavaly rendezett először sportnapot a Lemhényi Dezső Általános Iskola testnevelő munkaközössége az MLTC pályán. A tavalyi sportnap a befejezése volt a Lemhényi 100 programsorozatnak (az iskola névadójának, az olimpiai bajnok vízilabdázó, Lemhényi Dezső születésének centenáriumára emlékezve...
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi ...
A fair play ezúttal nem csak a tenisz, lábtenisz, asztalitenisz, kispályás foci, buborék foci és petang játékra vonatkozott, hanem az üzleti kapcsolatokra is. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara X., XIV., XV., XVI., XVII., XX., XXIII. kerületi tagcsoportjai ötödik alkalommal rendezték m...
A tavalyi Univerziade ezüstérme után mindenki nagy érdeklődéssel várta, mit hoz a berlini Európa-bajnokság a sikeres magyar futó számára. A várakozást csak fokozta, hogy nem sokkal az Eb előtt egyéni csúcsot futott 3000 méteren, ami hatással lehetett a főszámában, a 3000 méteres akadályon ...











