VII. Indoor Sörfesztivál – Gasztronómiai sörünnep Budapest szívében
100 féle csapolt sör, korlátlan kóstolással Mi köze van egymáshoz egy ötcsillagos dunaparti szállodának és egy sörfesztiválnak? Alapvetően semmi, azonban 2023. február 24-25. között egy igen izgalmas gasztronómiai program, aElolvasom
A fővárosi rendőrök a TEK segítségével fogtak el egy körözött férfit
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együttműködve hajtották végre azt az összehangolt akciót, amelyben a búvóhelye előtt fogták el a csalás miatt körözött férfit. AElolvasom
Elhunyt Dunai Tamás
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel. Dunai Tamás 1949. július 7-énElolvasom
A XV. kerületben fogták el az ámokfutó sofőrt
Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületben került kelepcébe. Közúti ellenőrzésnek indult, majd több kerületen átívelő hajszaElolvasom
Kegyeleti tartalom – Temetkezési Unió Kft. 2004 óta a kegyeleti szakmában
Szponzorált tartalom A Temetkezési Unió Kft. 2004 óta működik. Alapítói a Fővárosi Temetkezési Intézet dolgozói voltak. Legfontosabb cég filozófiánk alapja, hogy az elhunytak utolsó útját méltósággal bonyolítsuk. Azt a hitvallástElolvasom
Mi az a Bió rovarirtás?
Szponzorát tartalom – Budapesten jelenleg kevés vállalkozás foglalkozik bió rovarirtással. Vállalkozásunk előtérbe helyezi a környezetvédelmet, ezért vegyszereket, csak akkor használ, ha már más lehetőségünk nincs. Mi az a bió rovarirtás?Elolvasom
Lomtalanítás a hétvégén
Az FKF hivatalos tájékoztatása értelmében az idei évben is sor kerül a szervezett lomtalanításra, kerületünkben a lomkikészítés első napja február 26. (vasárnap), az utolsó elszállítási nap pedig március 10. (péntek).Elolvasom
A szürkehályog, avagy nyista lista?
Zalán György A családi legendárium része – ez most így furcsa, a családban már én vagyok a legöregebb, már minden, amit a családról mesélek, lehet legenda -, bátyám és unokabátyámElolvasom
Kamionmentés trélerek bérbeadása
Szponzorált tartalom Kamionmentés, Pest megye, Magyarország, Európa A Vajdaco Trans Kft fuvarozás, fuvarközvetítés, és tárolás alapszolgáltatásokkal működik a piacon, dea kamion mentés és trailerek bérbeadása valamint autószállító trélerek és pótkocsikElolvasom
Vajon mitől emelkedik a gázszámlád a duplájára 1 hónap leforgása alatt?
Megtörtént. Nézz utána Te is. Kirívóan magas gázszámla érkezett januárban. Több mint a duplája a decemberinek. Pontosan 97 097 forint. Nem voltam rest betelefonálni, hozzáteszem rendre elutasított a rendszer ésElolvasom
Agrárminisztérium: megnyílt a hentesüzletek támogatására kiírt pályázat
Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek az Agrárminisztérium új felhívásának köszönhetően – közölte hétfői közleményében Nobilis Márton Pál, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az orosz-ukrán háborúElolvasom
Hamarosan eldől. Bontják, vagy felújítják
Péter Arold Karácsonyéknak ebben már nagy rutinjuk van. Ez lesz a második közúti felüljáró a polgármestersége alatt, amelyikhez hozzá kellett nyúlnia. A Lánchídról ne is beszéljünk. A teljesen elöregedett tartópillérekElolvasom
Alsó hangon 8-10 év letöltendő, ha beismerik
Előkészítő üléssel vette kezdetét pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a korrupciós ügynek a tárgyalása, amelyben mások mellett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál korábbi államtitkárElolvasom
Cofidis: egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg
Bár jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg: a Cofidis adatai szerint az ügyfelek tavaly 1 millió forinttal drágábbElolvasom
Cikk arról, hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetéket
Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- és Mentési Központja olyan homályos helyen található, mint a neve –Elolvasom
Utazz ma 150 forintos napijeggyel!
A BKK többfunkciós szolgáltatást nyújtó applikációját, a BudapestGO-t több mint 2,2 millióan töltötték le az elmúlt egy évben, és már 1 millió ügyfél használja rendszeresen. Ezzel az egyik legnépszerűbb magyarElolvasom
Nyári buliprogramok Balatonon
Tiësto, Blasterjaxx, Regard, Alle Farben és Riton, Charlotte de Witte, Carl Cox, Joseph Capriati és Adam Beyer neve is szerepel az idei Balaton Sound szerdán bejelentett fellépői között. „A SoundElolvasom
NMHH: aggasztó, hogy már tízévesen több órát „tiktokoznak” a gyerekek
Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy 2 órát, hétvégenként pedig csaknem 3 órát töltenek a világhálón, egyebek közt aElolvasom
„Mindenki szerette egymást”: a jugonosztalgia felemelkedése
Déli szomszédainknál is sokan emlékeznek vissza – derűs szívvel – a volt Jugoszláviára. Míg a volt Jugoszlávia sok polgára hiányolja az alacsonyabb árakat és a globális elismerést, mások óvakodnak aElolvasom
Már 30 ezer felett az áldozatok száma Törökországban
A hétfői dél- és délkelet-törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen átlépte a 30 ezret. A török katasztrófavédelem (AFAD) vasárnap kora este azt közölte, hogy Törökországban aElolvasom
Szóval itt vannak!
Torrente felügyelő Ez már a harmadik UFO az amerikai légtérben, ami miatt vadászgépeket kellett indítani a megsemmisítésük érdekében – írja a The Guardian És mi van akkor, ha ezek azElolvasom
Ez mennyire normális?
Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta aElolvasom