Az Összefogás Lakásszövetkezet elmúlt 50 évét felölelő könyvbemutató

Közös emlékezés, történetmesélés és a legérdekesebb események felelevenítése fűszerezte meg az Összefogás Lakásszövetkezet elmúlt 50 évét felölelő, önmagában is lenyűgöző könyv péntek esti bemutatóját.

A Molnár István nevével fémjelzett, a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek 56. számaként megjelenő kötet egy egészen különleges vállalkozás életútját mutatja be, foglalja össze, annak minden szépségével, nehézségével együtt.

A jubiláló Lakásszövetkezet jogelődje 1972 márciusában alakult, az elmúlt évtizedek alatt pedig három lakótelepet építettek, tartottak fent a kerületben. Méltán lehetnek rá büszkék, hogy az első pillanatoktól kezdve a Kertváros szerves részét képező Centenáriumi, Ond vezér, valamint az Ostoros-Bóbitás úti lakótelep egykori kialakítása jócskán enyhítette az akkori – országosnak is mondható – lakáshiány problémáját.

A szövetkezet ötféle tevékenységet végzett, az építés mellett feladatuk volt a lakásfenntartás, a beruházáslebonyolítás, a karbantartás, de volt jogi irodájuk is.

Talán nem is gondolnánk, de még az ún. szervezett lakáscseréket is koordinálták, több mint 50 családnak nyújtva ezzel további segítséget.

Érdekes volt Szabó József visszaemlékezését hallgatni arról, hogy a lakótelepre költözése idején búzatábla lengedezett az építési területen, a kettes ütem helyén pedig még gyümölcsös volt, sőt az igazgatóság első telephelyéül csupán egy faház szolgált. Azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy az építkezések során bizony nem minden ment könnyen, de arra végtelenül büszkék, hogy még a határidőcsúszások ellenére is minden megkezdett építkezés kulcsátadással és korrekt elszámolással végződött.

Abonyi János elnök úr – természetesen néhány érdekes történet felelevenítése mellett – a szövetkezet jelenlegi tevékenységét, lehetőségeit mutatta be, külön kiemelve a kiváló gazdálkodást, valamint a karbantartó üzem hatékonyságát és gyors reagálását.

A könyvbemutató során nem csupán a könyv lapjaiba és a szövetkezet múltjába nyerhettünk betekintést, de valóban megkapó történeteket is hallhattunk.

Azonban az est legkiemelkedőbb része mégiscsak azt volt, hogy a résztvevők mindannyian óriási nosztalgiával emlékeztek vissza a régmúlt idők igen szoros baráti, már-már családias légkörére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .