Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta a család az MTI-t. A Halhatatlanok Társulatának ör...
Budapest határában hamarosan elkezdődik az első saját tulajdonban lévő muzulmán temető kialakítása – írja a Blikk. A Magyar Iszlám Közösség a lap szerint már kifizette a földterület árát, valamint megkapta a temető létesítéséhez a Miniszterelnökség Egyházügyi Államtitkárságának elvi hozzáj...
Arold Péter Észrevettétek, hogy a nagy futár cégek – helyesebben ételkiszállító cégek – a magyar alkalmazottait felváltották a külföldi állampolgárok? Emlékeztek erre a plakátra?Nem vagyok egy nagy rendelős de időnként, ha Budapesten vagyok, szoktam. Sőt! Ha Budapesten vagyok, ...
Nem oly régen, még a nagy lengyel-magyar barátságra hivatkozva harcoltak vál-vál mellett. Ez már a múlt. Most kiadták a parancsot. Lőni mindennel amink van. A mi pénzünkből....
2024. január 1-től fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni. A teljes M0-ás körgyűrű (déli és keleti szektor, Megyeri híd)a Békés vármegyei autópálya-szakaszok (M44)a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei a...
Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A magyar kormány által folyamatosan propagált átlagkeresettel kapcsolat...
A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az uto...
Szponzorált tartalom A Global Best Property Zrt. információi alapján elmondható, hogy a budapesti ingatlanárak rég voltak olyan magasak, mint napjainkban. Igaz ez a kiadó lakásokra, házakra, szobákra és lakrészekre is. Kik választják ezek valamelyikét? Miért emelkedtek a bérleti díjak az e...
Bulvár pubi Igen, úgy tűnik, hogy Alain Delon gyerekei, Anouchka, Anthony és Alain-Fabien, kilakoltatták apjuk élettársát, A család szerint Rollin kihasználta a 88 éves színész korát és rossz egészségi állapotát, ami alapján komoly vagyont nyúlt le tőle. A kilakoltatást követően Hiromi Rol...
Szárnyas Hangya A Facebookon rohamos léptekkel terjedő új játék a „My Puzzles” néven futó és a MI tudását kihasználó programot tolja mindenki. Megmondom a tutit én is kipróbáltam, de csak röhögés lett belőle, ugyanis a programot kifejezetten lányok részére fejlesztette ki egy k...
2023-ban immár negyedik alkalommal írja ki a Fővárosi Önkormányzat „Égigi Érő Fű” udvarzöldítési pályázatát. A pályázat keretében társasházak, lakásszövetkezetek pályázhatnak belső udvaraik zöldítésére. A pályázati honlapon tervezési segédlettel, korábbi tervek és a pályázat keretébe...
Öt év fegyházbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság egy nigériai férfit, aki április 2-án jelentős mennyiségű kábítószert próbált behozni Magyarországra – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A te...
Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyigazgatója, Trejtnar Anita. A World TOP Model Hungary döntőjén 6 lány gyarapíthatja tudását és folytathatja pályafutását az olasz model...
Péter Arold A médiában, mind az ellenzéki, mind a kormány oldalon egy, azaz egy fotó látható forog. Pont az a bizonyos 8-as busz. A fenti posztot, magát újságírónak nevező személy posztolta. Legyen a vélemény szabad. Ez tény. De ő nem a saját véleményét hangoztatja, hanem a Főnöke akaratát...
Emléktáblával és koncertelőadással emlékezett meg a Kőbányai Önkormányzat Cerháti Zsuzsa születésénel és halálának évfordulója alkalmából. Emléktábla jelzi mostantól Kőbányán, a Kőrösi Csoma Sándor út 43-51. szám falán, hogy hol élt díszpolgára, Cserháti Zsuzsa énekesnő. A Kőbányai Önkormá...
A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra ...
Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a napon a hívők emlékeznek meg az elhunyt szeretteikről és az elhunyt szentekről. A Mindenszentek ünnepének hagyományai és megemlékezési módj...
Egy meccsen két gólpassz. Ezért érdemes nézni a focit, főleg, ha egy magyar mutatja meg, hogyan is lehet azt játszani....
Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – írja a Magyar Nemzet. – vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM Több-Kevesebb cí...
Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy propán-bután) ég, és a keletkező hőt használják fel a fűtésre vagy meleg víz előállítására. Az első modern gázkazánok megjelenése a 19. szá...
Lövöldözés zajára ébredtek pénteken hajnalban azok akik Hatvanban abban az utcában laktak, ahol a verekedés kitőrt. Két egymást jól ismerő roma család eset egymásnak péntek hajnalban Hatvan egyik utcájában. A két társaság botokkal, kardokkal és lőfegyverekkel felfegyverkezve rontottak egym...
Érdekes megközelítése a mi magyarok hősnek, amolyan magyar Robin Hoodnak tartott Rózsa Sándor története. Nagy Sándor írása, miben segítségére volt az Open Al A Rothschild betyár titka Dr. Edmund Armitage, az Oxford Egyetem világhírű történész professzora a British Library levéltárában felf...
A Sacher torta egy híres osztrák csokoládétorta, amelyet kettős csokoládémázzal borítanak. Itt van egy hagyományos Sacher torta recept: Hozzávalók: A tésztához: A töltelékhez: A csokimázhoz: Elkészítés: A fotó forrása a szamos.hu...


























